A nagytétényi családok sorozatunkat Perlaki Gyula és családja tétényi éveinek a krónikájával folytatjuk. A mesélő Gálffy Mária, aki 8 és fél évig volt társa élete alkonyán Perlaki Gyulának.
Trianon után, a Szabadkáról menekült Perlaki Gyula Gyurcsányszki Máriával kötött házasságot. A fiatalok a Wahl-házban (a mostani Helytörténeti Kiállító Tér) találtak menedéket és munkát. Itt látta meg a napvilágot 1935. augusztus 18-án if. Perlaki Gyula, akkor még az édesanyja volt férje neve után, Hoffmann. Az apa Wahl Lajos óhegyi birtokát művelte, télen pedig a kosárfonó gyárban dolgozott, ott is laktak.
Miután a kosárfonodát államosították és bezárt, az apa Óhegyen talált kertészeti munkát lakhatással együtt.
Édesanyja is segített a barackok válogatásában, és a tulipánok szortírozásában. Tulajdonképpen ezekben a kertekben élte a gyerekkorát és ifjúságát, itt tanulta és szerette meg a kertészetet.
Iskoláit a mostani Hugonnai Vilma Általános Iskolában kezdte, majd a Baross Gábor Általános Iskolában fejezte be. 13 éves korában az édesapja megkérdezte, mi szeretne lenni. Természetesen kertész, felelte. „Akkor itt a metszőolló, tanuld meg a gyümölcsfák metszését, főleg a barackfákat” – mivel az volt Óhegyen a jellemző. Nem volt kérdés, hol folytatja a tanulmányait: a Varga Pál Kertészeti Technikumban. Érettségi után a Székesfehérvári Parképítési és Fenntartási Vállalat technikusa, később ugyanott a dísznövénytelep vezetője lett. 1953-ban „nemzetgazdasági érdekből” (akkor úgy nevezték, ha valakit át akartak helyezni) a nagytétényi Vörös Csillag Tsz virágkertészetébe került.
1955. január 9-én megismerkedett a későbbi feleségével, a budafoki Lénárt Katalinnal, és az év július 30-án megtartották az esküvőt. 1955 őszén besorozták katonának két évre a Flottillához.
1956-ban megszületett Gyula fia, majd 1959-ben Tibor fia.
Leszerelés után, mivel a tsz virágkertészete megszűnt, a Diósdi Csapágygyárban kapott munkát, eleinte, mint betanított lakatos, majd, mint szakmunkás. Közben estin leérettségizett a gépipari technikumban. A csapágygyárban felajánlottak neki műszakvezetői állást, de lakást nem biztosítottak, és a család már szeretett volna elköltözni a szülőktől.
Ugyanakkor ebben az időben sem lett hűtlen az eredeti mesterségéhez, egy ideig az édesapjával közösen béreltek a sváboktól őszibarackos kerteket, majd önállóan telepített őszibarack-csemetéket, de a tsz három év után kisajátította. Ez után minden évben tavasszal és nyáron több ezer, főleg őszibarackfát metszett Nagytétényben, Érden, Százhalombattán kerttulajdonosoknak.
A százhalombattai Duna Olajfinomító abban az időben épült, és lakást is biztosítottak a dolgozóknak, ezért 1967-ben odaköltöztek. Ez idő alatt is folytatta a kerti tevékenységét a gyár területén, a városban is parkosított, és a szabadidejében a brigádjával egy gyerekjátszóteret tervezett és kivitelezett. Ott is bérelt kertet, majd megvásárolta, ahova később felépítette a családi házát.
Az 1995-ös nyugdíjazása előtt már tudatosan készült, hogy azután már csak a kertészkedésnek szenteli minden idejét, felépítve a 9mx3m-es üvegházát.
A nyugdíjas éveiben nem csak kertészkedett, hanem a helyi újságban szerkesztette a kertészeti rovatot és a helyi tévé „Kertészeti tanácsadás” 15 percét.
Folyamatosan képezte magát, szaklapokat járatott, interneten szakirodalmat böngészett. A 2012-es év nagyon megrázó év volt, szeptemberben szívműtéten esett át, októberben hosszú szenvedés, 57 év házasság után elhunyt a felesége. Nemcsak megszállott kertész volt, hanem ugyanolyan megszállott lokálpatrióta is. Neki Nagytétény-Óhegy volt a világ közepe.
Habár Százhalombattán is eljárt a nyugdíjasklubba, tagja volt a borbarátklubnak is, a napok nagy részében egyedül volt otthon, és vágyott haza, Nagytéténybe. Ezért felkereste a Nagytétényi Nyugdíjasklubot, ahol találkozott a hasonló sorsú, természetű és gondolkodású, Óhegyen lakó özvegy Gálffy Máriával, e történet mesélőjével.
Egy átbeszélgetett délutánt követően úgy határoztunk, hogy együtt folytatjuk a hátralevő életünket. Nagy szerencsénk volt, családjaink szeretettel befogadtak. Mindketten társaságszerető, korunkat meghazudtoló aktív személyek voltunk.
Azonnal bekapcsolódott a Kertbarát Körbe, a Nagytétényi Polgári Körbe, a nyugdíjasklubba, és nem utolsó sorban a Nagytétényi Helytörténeti Kiállítótér munkájába. Minden évben részt vettünk a Kertbarát Kör éves terménybemutatóján.
A százhalombattai házát átadta Tibor fiának, és minden idejét az “itthoni” életének szentelte.
A hónapnak megfelelő kertészeti előadásokat tartott a Baross Nyugdíjasklubban, metszési bemutatókat a Csepeli Kertbarát Körben, de ha megkérték, szívesen végzett tavaszi metszéseket rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és önzetlenül átadta a tudását, tapasztalatát.
A Helytörténeti Kiállítótérben tartott előadást a régi sváb kertészeti eszközökről, az óhegyi szőlő műveléséről, a filoxéra kártevőről és a szőlők kihalásáról, majd az őszibarack-telepítés történetéről.
Minden előadásra úgy készült, mint egy fontos vizsgára.
A pandémia bezártsága idején sem tétlenkedett. A Klauzál Művelődési Ház kérésére hetente készítettünk 10 perces videókat aktuális kertészeti témával. Egyetlen férfiként tagja volt a Nagytétényi Dalkörnek, és minden farsangi mókában benne volt.
Szeretett táncolni, énekelni, de az élete a kertészkedés volt, ami szerinte nem munka, csak szórakozás.
A betegség senkit sem kímél, egy héttel 86. születésnapja előtt, tavaly augusztus11-én rövid szenvedés után elragadta a halál. Nyolc és fél év csodás együttélés adatott meg nekünk.
