Újabb támogatást kap a Hajós uszoda a Budafókának is köszönhetően

by gaalt994

2022 ősze után ismét kormányzati támogatást kap a Hajós Alfréd Tanuszoda. A 27 millió forintos összeget többek között az ott működő úszóegyesület kiváló eredményeivel érdemelte ki az intézmény.

A sportszakmai és stratégiai szempontok figyelembevétele mellett a kormány úgy döntött, hogy a kerületi uszoda nyitvatartási költségeinek jelentős részét átvállalja – közölte honlapján Budafok-Tétény önkormányzata.

A vissza nem térítendő állami támogatásnak köszönhetően, amely a rezsiköltségeket meghatározó részben fedezi, a Budafok-Tétény Hajós Alfréd Tanuszoda biztosan nyitva marad a további téli hónapokban is – áll a bejelentésben.

Karsay Ferenc egyébként korábban a Huszonkettőnek adott interjújában beszélt először a támogatásról, akkor azonban még csak nem hivatalos értesítése volt erről a polgármesternek.

Az uszoda ráadásul úgy várja továbbra is a látogatókat, hogy a szolgáltatás nem gyengül és nem is drágul. A közleményben ugyanis azt is leszögezik, hogy az úszómedencék vízhőmérséklete a jövőben is 25 C fok lesz, a létesítmény vendégei pedig változatlan áron juthatnak be oda. A szolgáltatások között megtalálható az úszásoktatás gyerekeknek és felnőtteknek, a babaúszás, a szinkronúszás, valamint az aquafitnesz is.

A Hajós Alfréd Tanuszoda nem ok nélkül kap több mint 27 millió forint állami támogatást, hiszen közel 100%-os kihasználtsággal üzemel, illetve részt vesz a Nemzeti Úszó Programban is. Szintén komoly érdemei vannak az uszoda bezárásának elkerülésében az itt működő úszóegyesületnek, a Budafóka SE-nek.

A Budafóka versenysportolói ugyanis a közelmúltban felnőtt és korosztályos szinteken is halmozták a jobbnál jobb eredményeket. Molnár Dóra a perui junior világbajnokságon és a bukaresti junior Európa-bajnokságon is tarolt, de ugyanezen a nyáron – fittyet hányva tinédzser korára – a felnőtt mezőnyben is szerepelt világbajnokságon és Európa-bajnokságon is.

Na nem mintha a még mindig gimnazista Molnár Dóra olyan öreg lenne, de mögötte is sorakoznak már a tehetségek a Budafókában, a még általános iskolás Kömöz Eszter például az országos ranglisták élét ostromolja.

Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc köszönetet mondott a Sportért Felelős Államtitkárságnak, amiért nyitva maradhat a Hajós Alfréd Tanuszoda, amely egyébként már 2022- ben is részesült állami támogatásban. Akkor 12 millió forintot kapott a létesítmény az államtitkárságtól.

(Kiemelt kép: budafokteteny.hu)

Olvasta már?