Egy nagytétényi pedagógus küzdelme a Momentum politikusával

by szorenyi6104

Nyílt levelet, pontosabban 32 kérdést fogalmazott meg egy kerületi pedagógus,amelyeket Tóth Endrének szeretne feltenni. Wittmann Judit ezt már többször megkísérelte, de eddig nem járt sikerrel. Az 1983 óta tanító és tanár hölgy szerkesztőségünkhöz fordult.

Ebben a levélben arról a hosszú kálváriáról írt a Huszonkettőnek Wittmann Judit, amelyet a Momentum elnökségi tagjával folytatott eddig. Eleinte csak válaszokat szeretett volna kapni olyan hétköznapi oktatási kérdésekre, amelyek számára nem voltak egyértelműek a párt programjából. Azért is fordult éppen Tóth Endréhez, hiszen a politikus az ellenzék kijelölt oktatási felelőse, „szakpolitikusa”, ahogy Wittmann Judit fogalmaz, „oktatási miniszter-jelöltje”.

A munkáját hivatásának tekintő pedagógus elmondása szerint többször is kérdezni próbált Tóth Endrétől, de nem járt sikerrel. 2019 tavaszán, az általuk egyik legfontosabb elvként megfogalmazott, szabad véleménynyilvánítás jegyében letiltotta politikusi oldaláról. „Akkori kérdéseim pártja drogliberalizációjára vonatkoztak” – írja levelében a tanárnő.

A levél egy részlete: „2021 szeptemberében, a Momentum akkor éppen fellelhető programjával kapcsolatban fogalmaztam meg kérdéseimet. Ezúttal a párt által megadott, toth.endre@momentum.hu címre írtam”. Érdemi választ egyetlen egy kérdésre sem kaptam, de erről nem számolhattam be nyilvánosan Tóth Endre kérését tiszteletben tartva. Így újra írtam neki, beszélgetni szeretettem volna vele fogadóóráján. Erre sem került hetett sor, mert ennek lehetőségét számomra vállalhatatlan feltételekhez kötötte. 2022 januárjában ismét tettem egy kísérletet, de erre a megkeresésemre még csak választ sem kaptam azóta sem.

Ezért a programmal kapcsolatban megfogalmazott 32 kérdést, ezeket bemutatjuk:

  1. Ön közgazdászként és szociológusként miért és hogyan oktatáspolitikus? Gyakorlati tapasztalat nélkül milyen alapon fogalmaz meg bármilyen kritikát az oktatási intézmények belső világáról?
  2. „Az iskolák akkor vannak jó kezekben, ha olyanok hozzák a döntéseket benne, akik nap mint nap testközelből látják, hogy helyben mire van szükség, akik tudják, hogy milyen problémákat kell megoldania az iskolának.” Erre megoldás-e a KLIK helyett a járási döntéshozó rendszer? Mennyiben változtat a jelenlegi helyzeten, ha átnevezik a felettes szervet, de jogkörei ugyanazok maradnak?
  3. Mikor töltött el bármilyen oktatási intézményben legalább fél évet, de akár egy teljes tanévet ahhoz, hogy bármilyen, de leginkább markáns véleményt fogalmazzon meg az azokban folyó tevékenységről, dokumentumokról?
  4. Nepotizmusról 2010 előtt nem is hallott?
  5. Mit jelent Önnek konkrétan az integráció, szegregáció, inklúzió, differenciálás, tehetséggondozás a hangzatos megfogalmazáson túl? Kiket kell integrálni és kiket nem szegregálni? Azon túl, hogy hangzatosan megnevezi ezeket és megállapítja, hogy „Mindenkinek minden jár.” Mi? Kinek? Hogyan?
  6. Mit ért Ön azon, hogy „életkornak megfelelően bevezetjük a szexuális nevelést… “Nem csak a nemi betegségeket és a fogamzásgátlást kell érinteni, hanem a pszichológiai, érzelmi kérdéseket is.” Mit vezetnének be konkrétan még?
  7. Hogyan tervezik a pedagógusok adminisztratív terheinek csökkentését? Mi annak tartalma?
  8. A pedagógia asszisztens intézményét, ami segít majd, hogyan tervezik? Gyermeklétszám-arányosan? Osztályonként? Csoportonként?
  9. Van fogalma, hogy pl. a kerületben hogyan és kikkel működik az SNI és BTMN-es gyermekek segítése, felzárkóztatása? A programból az tűnik ki, hogy nem!
  10. Az 5 évenkénti alkotói szabadság fizetés nélküli szabadság? Ez milyen célt szolgál? Megéri anyagilag a pedagógusnak? Önök fizetik?
  11. Helyi tantervek most is vannak. Mit tartalmaz az Önök által összeállított, központi „Magtanterv”, ami alapján minden iskola olyan tantárgyakat és olyan óraszámban tanít, ahogyan szeretne? Hogyan biztosítható ebben az esetben az alapfokú intézményekben az átjárhatóság? Hol olvasható a „Magtanterv”, ami alapján egy oktatási intézmény megalkotja a saját helyi tantervét, majd abból a pedagógus a tantárgyára vonatkozó tanmenetét?
  12. Milyen keretek között és óraszámban valósul meg a „kiemelt hangsúlyt helyezünk a fenntarthatósági kérdésekre”? Melyik tantárgy keretein belül tervezik ezt? Esetleg új tantárgyként? Jelzem, ma a technika tantárgy keretein belül tárgyaljuk ezt a kérdést.
  13. Az „Álhírek világában fontos a médiatudatosság.” Valóban az. Hogyan teszünk majd ellene? Ez is a digitális kultúra tantárgy keretein belül kerül tárgyalásra? Melyik tantárgy rovására emeljük a heti egy órát ahhoz, hogy ez a téma is beleférjen? Úgy, hogy a gyerekek és a pedagógusok heti terhelése is csökkenjen szándékaik szerint? És itt megemlíthetném az összes digitális tartalmat, amit Önök az általános iskola keretei közé utalnak fenti feltételekkel.
  14. A pedagógusok továbbképzése most is személyre szabott és ingyenes. Így is marad???
  15. Milyen forrásból kap minden 10 éven felüli tabletet vagy laptopot? Minek a terhére? Ezt nem tervezik a család jövedelméhez igazítani? Önök progresszív adózást terveznek annak érdekében, hogy a tehetősebbek többel járuljanak hozzá a költségvetéshez. Ez az általános, mindenki számára járó adomány hogyan szolgálja fenti elvet?
  16. Hajnal Miklós kijelentését:” Egyik első lépésként mindenki számára ingyenes, 1 gigabájtos mobilinternet csomagot fogunk biztosítani.” hogyan kommentálja? Mit jelent ez konkrétan? Ki vagy kik a „mindenki”? Az oktatás szereplői? Minden állampolgár? Mi lesz még ingyen?
  17. A tankönyvek ingyenesek maradnak-e az alap – és középfokú oktatásban?
  18. Hogyan képzeli el azt, hogy az egyházi és alapítványi iskolák is annyit kapjanak, mint az államiak? Állami forrásból? Az alapítványi iskolák eleve szegregálnak. Azt veszik fel, aki okos vagy sokat tud fizetni. Ez nem szegregáció? Vagy minek nevezi?
  19. „Meg kell nyitni az iskolák kapuit mindenki számára”. Miért? Most nincs nyitva?
  20. „A 21. századi iskolákban az igazgatóknak elsősorban jó vezetőknek kell lenniük,…” Tehát nem kritérium, hogy pedagógus legyen? Miért? Legyen olyan „gazdasági” szakember, mint a múltban, akinek helytelen gazdasági döntésit majd az állam korrigálja? Kinek a rovására? Miért?
  21. Hogy kerül az „Önkormányzatiság” témájához a nyitott iskola, készségek fejlesztése, csapatmunka, tehetséggondozás kérdése? Ezt miért nem az oktatásról szóló rész tartalmazza?
  22. 18 év lenne a tankötelezettség? Hogy ne lehessen a szakiskolákban, szakközépiskolákban tanítani addig, amíg a tanulni nem akaró, de iskolaköteles gyerekeket el nem távolítja az adott intézmény? Ezt hogyan tervezik megvalósítani? És hogyan biztosítanák a csak a tankötelezettségük okán bejáró, vagy be sem járó, jelenlétük esetén renitens magatartást tanúsító diákok oktatását, akik lehetetlenné teszik a tanítást? Aki tanulni szeretne, az tanulni fog, végzettséget szerez és ezt nem azért teszi, mert 18 éves koráig tanköteles.
  23. Hány évre tervezi előre, hogy a munkaerő-piaci keresletnek megfelelően az oktatás reagáljon? Pláne az alapfokú oktatás keretein belül? Ez ma kb. 5 év.
  24. Pénzügyi ismeretek oktatása? Megint minek a rovására? Vagy +? Amikor a diákok és pedagógusok terhelésének csökkentését irányozzák elő. Még hány, különböző szakos pedagógust írnak majd elő egy alapfokú intézménybe? Aki mindent is tud oktatni? Mikortól? Figyelembe veszik ehhez a képzési időt? Vagy esetleg továbbképzések által a mostani állomány oktatja majd ezeket a tartalmakat?
  25. Ha már képzett pedagógusok: ki képzi ki őket erre? Vagy a pedagógus szabadidejéből ennek is megfelel? Mert megfelelni kíván az Önök innovatív iskolájának?
  26. Mi a helyzet az Önök által agyonostorozott természettudományos tantárgyakkal? Külön? Egyben? Összesen? Vagy hogyan? Ki taníthatja?
  27. Etika- kontra hittan ügyben mi a párt hitvallása?
  28. Miért állítják szembe a lexikális tudást a kreatív (adaptív) tudással?
  29. Hogyan és miképpen lesz a technika tantárgy anyag – és eszközellátásával?
  30. Hogyan, miért és mennyivel lesz kevesebb a diákok és pedagógusok leterheltsége az Önök programja, a „Magtanterv” alapján?
  31. Hogyan oldaná meg a pedagógushiányt? A programban erről semmi sem szól.
  32. A programjukban megfogalmazott, „Az oktatás teljes reform”-ját hogyan, kivel, és miből valósítaná meg a Momentum?

A Huszonkettő azért vállalkozott a kérdések bemutatására, mert hisszük, hogy minden kérdésben párbeszédre van szükség. Teljesen mindegy, hogy ki áll az egyik oldalon, azaz ki a kérdező. Wittmann Judit ugyan civil, de 39 éve dolgozik a kerületben tanítóként és technika-informatika szakos tanárként. 3 felnőtt gyermeke és 5 unokája van.

Amennyiben az érintettek (politikusok) szeretnének reagálni erre a 32 kérdésre, a Huszonkettő nyitott erre, hiszen, meggyőződésünk szerint, ezek megválaszolása segítheti a választókat az április 3-ai szavazáskor a döntésükben.

Címlapképünket Wittmann Judit küldte.

Olvasta már?