1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Budafok a Szentlőrinc ellen az NB II-ben. Gólunkat Takács Ronald szerezte. …
Sport
-
-
Sima győzelmet arattak a budafok kosárlabdázók az Óbudai Kaszások ellen az első felkészülési mérkőzésükön. Bemutatkoztak a csapat …
-
Mátyus János váltja Csizmadia Csabát a kispadon. “Megvan NB II-es csapatunk új vezetőedzője, aki nem más, mint …
-
Lapértesülések szerint szintén válogatott játékosmúlttal rendelkező szakember követheti a kispadon Csizmadia Csabát. “Együttesünk sajnos nem kezdte jól …
-
Vezetett a BMTE a Hungária körúton, de az MTK nem kegyelmezett. Nem indult jól a szezon a …
-
Az élvonalból visszapottyanó Gyirmót elleni ikszet sok budafoki szurkoló előre aláírta volna, a tabellát elnézve viszont az …
-
Molnár Dóra a felnőtt vb és az ifjúsági Eb után a felnőtt Európa-bajnokságon is remekül teljesít. Bár …
-
A magyar hosszútávfutó túlszárnyalta a papírformát a futamon, ahol az első hely sorsa ritkán látható őrületes hajrával …
-
Folytatódik utánpótláscsapatunk, a Budafoki LC tehetségközpontjának stratégiai partnereinek bővítése – jelentette be honlapján a Budafoki MTE labdarúgócsapata. …
-
A férfi maratonisták között ő lesz az egyetlen magyar induló. „Megvan az EB kvalifikáció! Egy hét múlva …
