Fellépési lehetőséget és anyagi támogatást nyerhetnek a legjobbak. “Az idén 7 éves Budafoki Pincejárat projekt keretében lehetőséget …
pincejárat
-
-
GasztroHelyi értékKultúra
Szombaton lesz az utolsó idei Pincejárat – a Bornegyedről hallhattunk az ATV-n
by ildikarakaiDecember 3-án lesz utoljára az idén Pincejárat, melyen adventi hangulatban, pezsgővel, pezsgőkóstoló játékkal, kvízzel koronázhatjuk meg az …
-
Nyugodtan átadhatjuk magunkat a borok és a pezsgők élvezetének november 5-én. Kocsiba nem kell ülnünk: ha úgy …
-
Mint ahogyan arról korábban is beszámoltunk, idén nyáron jóval nagyobb volumenben tartják meg a Kerület Napját Budafok-Tétényben. …
-
Az Európában is egyedülálló budafoki pincerendszer májusban is szeretettel várja a látogatókat. A hagyományoknak megfelelően az utolsó …
-
A közel 100 km hosszú, Európában egyedülálló pincerendszer ismét megnyitotta kapuit, március első hétvégéjén igazán különleges pezsgőket …
-
Az idei utolsó Pincejárat a nagy hideg és a járványhelyzet miatt a korábbinál valamivel kevesebb látogatót vonzott, …
-
Újra csobog a bor és habzik a pezsgő, ezúttal ráadásul könnyedén le is mozoghatjuk a begyűjtött kalóriákat. …
-
November első hétvégéje is a Pincejárattal indult Budafokon. A kerület egyik legnépszerűbb, messze földön is híres programja …
-
November első szombatján is megrendezik kerület egyik kedvenc programsorozatát. Bár az eddig relatíve enyhe ősz érezhetően rákapcsolt, …
