74 év után történelmet írt a budafoki futballcsapat. Szépen indult, jól is folytatódott, mégis csúnya vége lett. De vajon vallhat-e kudarcot Dávid a Góliátok között?
„Hősök vagytok!” – zúgta a budafoki közönség Csizmadia Csaba együttesének az őszi meccseken, miután a BMTE labdarúgócsapata 74 év után feljutott az első osztályba, ahol győzelemmel kezdett, sőt, az első néhány forduló után még dobogón is állt. Persze akkor sem gondolta senki, hogy ez így marad, ehhez talán még 2020 és 2021 minden váratlan húzása sem lett volna elég, pláne, hogy a Budafok nem adta fel identitását, filozófiáját.
A magyar NB I-ben gyakorlatilag állandó tendencia, hogy a feljutó csapatok a kiesők keretéből szemezgetnek, mondván, az élvonalbeli rutinnal bíró játékosok majd benntartják őket. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy ez sose működött, azonban az egész jelenségnek van egy fura komédia jellege, néhány éve Jurij Habovda nevét például azért kapta fel a sajtó, mert három év alatt három külön klubbal esett ki.
Nos, a Budafok ezt nem tette, „abból főztek, ami volt”, fiatal magyar játékosokkal dolgoztak, akik közül sokan saját nevelésűek voltak, a harmincas éveiket taposó Filkor Attila, Kulcsár Kornél és Póser Dániel matuzsálemnek számított az öltözőben. Keserű hab a tortán, hogy az egyetlen olyan játékos, akibe komoly összeget invesztált a klub a szezon előtt, Iharos Marko gyakorlatilag az első adandó alkalommal komoly sérülést szenvedett, s csak tavasszal tért vissza.
A szezon kétharmadáig úgy tűnt, hogy a Budafok identitása megőrzése mellett is megvetheti lábát a magyar szinten csillagászati összegekből profira hizlalt NB I-ben: ősszel újabb történelmet írt a klub, majd egy közepesen hosszú hullámvölgy után is volt ereje még egy fellángolásra, ami például Kispesten Pisont István vezetőedzői pozíciójába is került.
Sajnos nem így lett, a szezon végére úgy tűnik, elfogyott a lendület, a kiesés elől való menekülés pedig olyan embertelen nyomást helyezett a csapatra, amit a fiúk nem bírtak el az ebben jóval rutinosabb ellenfelekkel szemben. A gárda mellől a szerencse is elpártolt, ennek eklatáns példája volt az Újpest elleni meccs, ahol – bár a végére nagyon alárendelt szerepet játszott a BMTE – egy megpattanó lövés bánt el az addig szenzációsan védő Bese Balázzsal.
A ZTE és a Paks elleni meccs már csak pont volt azon az i-n, amelyik ennél sokkal szebb írásjelet érdemelt volna: a Budafok kiesett, a sikerkovács, Csizmadia Csaba pedig lemondott.
Bukás? Igen. Kudarc? Nem! A Budafok kis túlzással saját, kézzel épített gokartjával szállt be egy olyan autóversenybe, ahol sokan (néha jogsi nélkül) repesztgetnek a négykerék-meghajtású Mercedesekkel és Toyotákkal, de még a legósdibb Wartburgok is kifogástalan műszaki berendezéssel furikáznak.
Szakállas mondás sportolói berkekben, hogy elsősorban magaddal kell versenyezned, azt a versenyt pedig a Budafok utcahosszal megnyerte. S hogy lesz-e jövőre visszajutás? Szeretnénk, de nem valószínű. Hogy miért? Például azért, amiért a milliós havi fizetéseket fenntartó Vasasnak ez évek óta nem sikerül, vagy amiért a két éve szintén meglepetésre feljutó Kaposvár most éppen az NB III-ba készül.
De talán most ez nem is számít annyira. Ajándék év volt ez a budafokiaknak, amelyet hacsak nagyrészt a tévén keresztül is, de mindenki élvezhetett. Ezért pedig nem jár más a BMTE-nek, csakis a köszönet. 0-5 ide, 2-9 oda, most az egész évet (meg egy kicsit az azelőttit is) értékeljük, és ti igenis „Hősök vagytok!”.
(Kiemelt kép: Budafoki MTE)