Családtörténetünk következő két részében Lám Vilmos meséli el családjának nagy ívű történetét. Ebben a részben olvashatunk a többi között Lám Vilmos nagypapájáról, aki a híres Fasori Evangélikus Gimnázium egykori igazgatója volt, illetve arról is, hogy a gyógyszerész édesapja hogyan menekült meg az orosz frontról.

Üknagyszüleim, Böhme Ida /1840-1910/ és férje, Macher Henrik Ernő/1833-1907/ 1888-ban vásárolták meg az Erzsébet királyné útján lévő több ezer négyszögöles telket. A filoxéra járvány elpusztította a szőlőskertek zömét, így hatalmas területeket lehetett olcsón vásárolni, ez is egy szőlészet lehetett.

Ükszüleim 400 fenyőfát ültettek, ma már csak 15 van meg. Ez a hatalmas ősfás, bokros, gyönyörű kert, ahol jelenleg lakunk, felmenőinknek, családjainknak kezdetektől fogva nagy szabadságot, kikapcsolódást jelentett, és mindig vonzotta a társaságot. A gyerekeknek is kitűnő játszótér volt. Amikor lányunk és fiunk kicsik voltak, a környékbeli gyerekek itt gyűltek össze, fogócskáztak, bújócskáztak, fára másztak, hintáztak, bunkert építettek. Ez a kert kifogyhatatlan lehetőséget teremtett kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mi a bátyáimmal, Lám Istvánnal és Lám Sándorral hárman nőttűnk itt fel. A baráti körünk is nálunk jött össze, számtalan boldog órát töltöttünk itt el velük, sokszor bográcsolással, szalonnasütéssel egybekötve. Ükapám, Ernő kereskedéssel foglalkozott, nagyon megtetszett neki a lankás domboldal. A telken állt három épület, közülük az egyik igen nagy présház és a hozzá tartozó hatalmas pince, ahová lovas kocsival is be lehetett hajtani.

2003 őszén az egyik lakóépületet lebontották, ekkor tűnt elő a falon lévő felirat a vakolat alól, amely szerint 1849-ben építették a házat. Ük- és dédszülők hajóval érkeztek a Dunán a közeli kikötőbe, és lovas kocsival mentek tovább a telekre. Minden tavasszal kijöttek a nyári rezidenciára, és ősszel, október 15-én Teréz-napkor költöztek vissza a belvárosi lakásba. Házasságukból két gyermek született, Macher Ilona dédmamám és testvére, Macher Ernő.

Ilona és férje, Ulbrich Sándor szintén két gyermeket neveltek, Ulbrich Gizellát /Ella/, nagymamámat /1897-1967/ és Ulbrich Gyulát.

Nagymamám otthon nevelte a gyerekeket, vezette a háztartást, a róla készült festményt Márk Lajos, Amerikában is ismert festő készítette.

Férje Koch István /1883-1948/. Gyerekeik Koch Olga és fivére, Koch Vilmos, akik később Bélayra
magyarosították a nevüket. Vilmos nagybátyám a Magyar Országos Levéltár tudományos munkatársaként dolgozott egész életében. A nagyapám a Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanított földrajzot és történelmet, majd igazgatóvá nevezték ki, tisztségét 1946-ig töltötte be.

A gimnázium jelenlegi vezetői minden évben megkoszorúzzák a budafoki temetőben lévő sírját. A gimnázium több híres tudóst nevelt az országnak, csak néhányat említek közülük a teljesség igénye nélkül: Neumann János, Rácz László, Harsányi János, Wigner Jenő, Szilárd Leó, Teller Ede. Én sajnos nem ismerhettem a nagyapámat. Nagymamám az 1950-es években végleg kiköltözött Budatéténybe, télen, nyáron itt lakott. Mesélte, hogy születésemkor, 1951-ben szerette volna meglátogatni a lányát, aki a Dózsa György úton lakott, hiszen elkelt a segítség a csecsemőnél, ehhez azonban hivatalos engedélyt kellett kérnie a Tanácstól. Azért is tartózkodott állandóan Budatétényben, mert többen, akiknek nem volt hol lakniuk, kiigényelték volna a házat. Édesanyám, Bélay Olga/1921-1995/ gyógyszertári asszisztensként dolgozott. 1942 szilveszterén ismerkedett meg leendő édesapámmal, Lám Sándor gyógyszerésszel. Másnap meg is látogatta a családot, és határozottan kijelentette: „Én pedig az önök lányát fogom elvenni feleségül.” 1943-ban összeházasodtak. A háború végén csapattársaival együtt édesapám elindult hazafelé, a németek begyűjtötték őket, így kerültek a grazi börtönbe, másnap megérkeztek a szovjetek, ők azt hitték, megmenekültek, de fogolytáborba
kerültek. Több orvoskollegájával együtt apám, mint gyógyszerész, meggyógyították a parancsnokot, ezért menlevelet kaptak, és hazamehettek a fogságból. Gyermekeik István, Sándor és Vilmos, közülük én, Vilmos lakom a régi birtok megmaradt részén.

Amikor feleségül vettem a Budafokon született Galuska Máriát /1975 nyarán/, nem volt kétséges, hogy itt akarunk élni, családot alapítani.