Idén két pedagógus kapott Mihalik Sándor-díjat, Tóth Amaryll óvodapedagógus, és Tóth Ida pedagógus, aki a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskola testnevelő tanáraként, és a testnevelő munkaközösség vezetőjeként vehette át a kerületi díjat. Tóth Ida testnevelő tanárt kérdeztük a pályájáról, a testnevelés fontosságáról és szerepéről.

Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanár lesz?

Amikor elvégeztem a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, bekerültem egy tanári közösségbe, ahol felkértek, hogy tartsam meg több alsós osztályban a testnevelésórákat, mert a főiskolán testnevelés szakkollégiumon végeztem. Szívesen felvállaltam ezt a hálás feladatot. Az akkori iskolám ajánlotta fel, hogy legyek testnevelő, és végezzem el a testnevelő tanári szakot. Így már bekapcsolódtam tanítványaimmal a diáksportéletbe is. A Tompa Utcai Általános Iskolába a gyerekeim születése után egy ismerősöm sugallatára jelentkeztem. 1994-ben kerültem a XXII. kerületi munkahelyemre, ahonnan az idén vonulok nyugdíjba. Egész pályámon sikerült mozgásban maradnom. A testnevelésórákon és a sportfoglalkozásokon is sokszor beálltam a tanítványaim közé. Mozgalmas, nehéz, de örömökben gazdag is volt a testnevelő tanári élet, nem bántam meg a választásomat.

Sikerült új szellemiséget vinnie a testnevelés-tanításba?

Amikor átvettem az iskolában a testnevelés oktatását, akkor verseny- és élsportcentrikus volt az iskola profilja. A 80-as évek végéig óriási előnnyel járt, ha valaki élsportoló volt, hiszen könnyen kijuthatott külföldre. A 90-es években rengeteg sportegyesület megszűnt, ekkor a tömegsport felé nyitottam az iskolát, mert felismertem a tömegsport óriási előnyét, hogy általa mindenki hozzájut a mozgás lehetőségéhez. Mindig figyeltem, hogy melyik gyereknek mi az erőssége, melyik sportágban ügyes. Fontos volt, hogy mindenki megismerhesse a sportolás örömét. Sok testnevelővel dolgoztam együtt. Egyik kolleganőmmel több mint 20 évig tanítottuk és versenyeztettük a diákjainkat egymást támogatva. Örömömre 2001-től részese lehettem az olimpiai iskolák mozgalmának is, amikor iskolánk profiljának megfelelő nevet választott. Először Hajós Alfréd, napjainkban pedig Kolonics György nevét viseljük büszkén.

Nagyszerű dolog volt, hogy olyan közös programokat szerveztek az iskolák, amelyek az olimpia eszméjét ápolták, vetélkedők, versenyek részese lehettem, személyesen találkozhattam sok olimpikonunkkal. A mozgalomban részt vett valamennyi iskola, melyek egy-egy olimpikon nevét viselik a mai napig.

Ön mit sportolt fiatal korában?

Gyerekkoromban leginkább kosárlabdáztam, de sok sportágat kipróbálhattam, ami szembejött (kézilabda, kerékpár, röplabda, pingpong, torna, úszás). Nem voltam élsportoló, de imádtam sportolni és szurkoltam a magyar sportolóknak. Az olimpikonok iránt mindig óriási tiszteletet éreztem. Otthon, amikor szólt a Himnusz az érmeseknek a tévében, én is felálltam kisgyerekként. Balczó András, Wichmann Tamás, majd már felnőttként Egerszegi Krisztina eredményei, sportteljesítményei nagy hatással voltak rám. Tanárként pedig ezt vetítettem a gyerekek felé, hogy sportolni jó és az eredményes sportoló tiszteletet érdemel!

Mi volt a legnagyobb sikere a pedagógus munkája kapcsán?

Ketté kell választani a sportot és a közösségi munkát. Gyerekkoromban mindig szerettem volna tornázni, de ez nem adatott meg, mert a Vasas Pasaréti Sportcentrum nagyon messze volt innen, de a torna vonzalma, szeretete viszont megmaradt. Az iskolai tornaversenyeken tárt karokkal fogadtak a versenybírók. Nagyon szerettek, értékelték a munkámat, mert látták, hogy milyen lelkiismeretesen készítem fel a lányokat és a fiúkat versenyezni. Megkaptuk az „Aranytornász Iskola” címet is, ami rendkívül szép elismerése volt ennek a munkának, ez az egyik büszkeségem. A foglalkozásaimon nemcsak szertornáztak, hanem saját gyakorlatokat találhattak ki a gyerekek, kipróbálhatták az erejüket is. Azt hiszem, hogy sok sportággal meg tudtam ismertetni a gyerekeket és sikereket értünk el. Hittek bennem, és a szülők is segítettek.

A közösségi munkám révén, mint osztályfőnök, az iskolai élet teljes palettájára ráláttam. Rengeteg programot megszervezhettem, ilyen volt például az „Egy nap az iskoláért”, amit egy kolléganőmmel találtunk ki együtt.

Ez egy közösségi önkéntes nap, ami arról szólt, hogy rendet raktunk a kertben ősszel, rossz idő esetén pedig kifestettük a tantermet. Természetesen a sok sportnapra, sportünnepélyre, iskolai gálán rendezett tornászbemutatókra is nagyon büszke vagyok, amelyek után jöttek a szülők, hogy megköszönjék a munkámat. Ezek nagyon jó dolgok.

Hogy érzi, a testnevelő tanárnak ugyanolyan tisztelet jár ki, mint a többi pedagógusnak?

Szerintem a testnevelők nagyon gyakorlatiasak, ezért jól átlátják a dolgokat. Nem véletlenül minket kérnek fel, hogy ültessük le a gyerekeket, rendezzük be a termet, tartsunk fegyelmet az ünnepségeken, rendezvényeken. A leggyakorlatiasabb személy a tanáriban a testnevelő tanár, mert sokkal mobilabb az agyunk, szerintem. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos a testnevelők szerepe, és nemcsak azért, hogy fegyelem legyen. Gyorsan tudunk váltani. Ha egy variáció nem jó, akkor találunk másik megoldást. Rugalmasabbak vagyunk, ez nagyon fontos. Általában mi találkozunk legtöbbet a szülőkkel. Nagyon sok szülő kért tanácsot tőlem, nemcsak az élsporttal kapcsolatban. A mai napig is írnak nekem, főleg a gyerekek egészségével kapcsolatos témákban.

Mennyire megfelelő a testnevelés oktatása?

Nagyon fontos a rendszeres mozgás, főleg az internet térhódítása miatt. Rengeteg gyerek egyáltalán nem végez semmilyen aktív mozgásfajtát, nagyon kevés gyerek mozog a mindennapos testnevelésen kívül, ezért rendkívül fontos a testnevelésóra. A testnevelők alkotó egyénisége is hozzájárulhat a tantárgy komolyabb elfogadásához.

Egy testnevelőnek könnyebb vagy nehezebb fegyelmezni?

Ez egy érdekes dolog, ha lelkileg hozzáférünk a gyerekhez, akkor nyert ügyünk van, főleg, ha a saját mintánk miatt felnéznek ránk a gyerekek, akkor 80-90 %-ban is sikerülhet a fegyelmezés. Viszont olyan eset is volt, hogy álltak sorban előttem a gyerekek dolgozatírás után, és úgy éreztem, hogy Grand Canyon-i távolság van köztünk. Ilyenkor nagyon nehéz a fegyelmezés, mert a testnevelőnek más eszközei vannak. Nincs az, hogy vegyétek elő a füzetet, felírom a táblára, nincs ez az eszköz, csak mi vagyunk! Talán a férfi kollégáknak könnyebb valamivel. A testnevelésnek, főleg, hogy mindennapos lett, levezető jellegűnek kellene lennie. Ezért szoktam javasolni, hogy vagy az első, vagy az utolsó óra legyen a tesi, de persze ennek lebonyolítása komoly szervezést igényelne.

Szent-Györgyi Alberttől olvastam, hogy Cambridge-ben, az egyetemen, 12 óra körül már nem találta a diákokat a tanteremben; mindenütt kereste őket, majd a sportpályán lelt rájuk. Azt gondolom, hogy ez lenne a természetes. Jó lenne, ha a szaktantárgyak, a közismereti tantárgyak után még szakosabban lehessen a testneveléssel foglalkozni.

Huszonhét aktív évet töltött a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskolában. Mivel fogja tölteni a nyugdíjas éveit?

Szerencsére kertes házban lakom, így mindig van mit csinálni. Rengeteg személyes tárgyam, fotóm van, amiket rendeznem kell, és ott van a kézműveskedés, mint hobbi, az is nagyszerű elfoglaltság. Nagyon hálás vagyok azért, hogy a családom az egész pályafutásom alatt támogatott.

A férjem mindig mellettem volt, sok pedagógusi élményben, örömben osztozhatott velem, átsegített a nehézségeken és mindig meghallgatott. A szüleim pedagógusok voltak, ők is segítettek. A gyermekeimnek sikerült átadni a mozgás szeretetét, bár nem lettek élsportolók, de a mozgás öröme a lényeg, ami az életük része lett.